A várgesztesi Keltike Ház rajzpályázatot hirdet, minden mesét kedvelő és alkotni szerető óvodás-, és kisiskolás korú gyerkőcnek. A regisztráció az alábbi linken érhető el: https://forms.gle/ZYNMF8YLWaiqzM3s7
A szerencsepróbáló királyfi
Volt egyszer egy királyúrfi. Ez a királyúrfi azt mondta az édesapjának: – Felséges
apámuram! Én elmegyek szerencsét próbálni, de engedje meg, hogy elvigyem
magammal az öreg szolgámat is. Azt felelte erre az öreg király: – Én nem bánom,
édes fiam, menj el, s vidd a hűséges szolgádat is, csak az életetekre ügyelj.
Felkészülődött a királyúrfi, s jó hangulatban elindultak. Mentek, mendegéltek, s hát
egyszer egy nagy rengetegbe értek. Abban a rengetegben találnak egy forrást, mellé
megtelepedtek, s eléveszik a tarisznyát, hogy egy kicsit falatozzanak. Hát amint az
ebédet elköltenék, jön egy kicsi emberke, akinek hétsinges volt a szakálla, s a vállán
egy mázsás botocskát cipelt. Ez a kicsi emberke csak belészökött a forrásba, s
eltűnt. – No – mondja a királyúrfi -, megyek utána, mert ez bizonyosan
Tündérországba ment. Te pedig, öreg szolgám, menj vissza, s mondd meg az
édesapámnak, hogy hová mentem, s ha egy esztendő múlva vissza nem kerülök,
csináltasson nagy temetést az emlékezetemre, mert akkor, tudom Istenem, nem
leszek az élők között. Azzal bészökik a forrásba, nagy hirtelen elmerül, s hát egy
szempillantásra egy gyönyörűséges réten találta magát. Ezen a réten volt egy
aranyvár, de az egész fekete gyásszal volt bévonva. Találkozott egy emberrel,
kérdezte, hogy miért vonták azt a várat talpig feketébe. – Azt bizony azért – feleli az
ember -, mert a városon kívül van egy tó, s abban lakik egy hétfejű sárkány, akinek
minden áldott nap egy leányt kell adni ebédre, különben az egész várost elpusztítja
még a föld színéről is. Most éppen a király leányára került sor. Senki sem ajánlkozik
a megmentésére, pedig aki azt megcselekedné, ugyan boldog lenne: neki adná a
király a leányát s melléje a fele királyságát. Gondolta a királyúrfi, hogy o bizony
szerencsét próbál. Egy élete, egy halála, ha addig él, sem engedi meg, hogy a király
leányát a sárkány megölje. Hát csakugyan jött a királykisasszony fekete
gyászruhában, mellette a hóhérlegény.
Sem a várból, sem a városból nem mert senki lélek velük jőni,
csak úgy messziről húzta tizenkét banda a szomorú indulót
is. Mikor a tóhoz értek, a hétfejű sárkány már ott terpeszkedett a tó partján,
szörnyű hét száját tátogatta, s úgy várta, hogy valamelyikbe bédobják az ártatlan
leányt. De csak odaszökött ekkor nagy hirtelenséggel a királyúrfi, felölelte a
királykisasszonyt, egy-két lépést odébb teszi, s neki a sárkánynak! Hej, szegény
világ – lett itt verekedés. Csurgott a verejték mind a kettőről, de még a vér is.
Hanem a királyúrfi nem hagyta magát, s hat fejét le is vágta a sárkánynak. Aj,
szegény feje, hát könyörgött a sárkány, hogy ne ölje meg egészen, hagyja meg ezt az
egy fejét. A királyúrfi bizony nem engedett, s a hetedik fejét is levágta a
sárkánynak. Mikor ezzel készen volt, odafordult a leányhoz, s azt mondta neki: –
Felséges királykisasszony, most menjünk haza az apádhoz, hadd örüljön. No, lett
hét országra szóló vendégség! Olyan kedve is volt minden léleknek, hogy csupa
gombostűkön táncoltak. Aközben eltelt az egy esztendő, s a királyúrfinak eszébe
jutott, hogy neki haza is kellene menni. Hatlovas hintóba ült feleségestül, s úgy
kihajtott a forráson, hogy meg se vizesedett senki, semmi. Hát mikor kiérnek, az
apja ott várja az egész udvarnépével. Volt öröm! Szinte megették egymást.
Hazamentek, nagy vendégséget csaptak. Azután tojáshéjba kerekedtek, a
Küküllőn leereszkedtek. Legyenek holnap a ti vendégeitek!
szerk.Majtényi Zoltán Tündér mesék-Hajnalcsillag – Unikornis Kiadó Budapest – 1999
